Kiránduljunk kutyával! – Melki Apátság

Jártunkban keltünkben számtalanszor haladtunk már el a linzi autópályán, és mindannyiszor megcsodáltuk a Melki Apátságot a távolban, de valahogy soha nem volt alkalmas idő arra, hogy megálljunk szétnézni, és aggódtunk is, hogy vajon kutyával hogyan fogadnak minket. Kár volt halogatni a látogatást, de szerencsére úgy alakult, hogy ragyogó napfényben sétálgathattunk és gyönyörködhettünk az apátság és a melki óváros szépségében.

kutyabarat kutyabarát

A Szent Benedek-rendi melki apátság barokk épületegyüttese úgy magasodik a Duna és az alatta elterülő táj fölé, mintha mindig is ott állt volna, vigyázva az alatta élő emberekre. Az első szerzetesek 1089-ben költöztek fel a hegyre, hogy a bencés regulát követve a tanításnak és lelkipásztori teendőknek szenteljék az életüket. Az épületet azóta többször átépítették, bővítették, de oktatás mind a mai napig folyik a kolostor falai között. A melki apátság épülete a barokk építészet kiemelkedő képviselője, az UNESCO Világörökség része. Érdekesség, hogy a melki apátság könyvtára ihlette Umberto Eco népszerű regényét, a Rózsa nevét, amelynek első fejezetei itt játszódnak.  

kutyabarat kutyabarát

Az apátságot már csak impozáns méretei miatt is érdemes megtekinteni, a 320 méter hosszú épületegyüttesen 1365 ablak van, amivel Ausztria legtöbb ablakkal rendelkező épülete. Nem is csoda, hogy ennyi ablakot építettek, az apátság épületéből minden oldalra pazar kilátás nyílik. A főépületet szépen gondozott park öleli körül, ahol kedvünkre sétálgathatunk az ebekkel vagy ücsöröghetük a kilátásban gyönyörködve. Az északi bástyáról kilátás nyílik a Dunára, egy lépcsősoron pedig Melk óvárosába sétálhatunk le.

kutyabarat kutyabarát

Az apátság épületének külső részei, a parkok, az előcsarnok és a főpapi udvar kutyával is látogathatók (pórázon vezetve), ezekre a területekre a belépés ingyenes. A főpapi udvar és az előcsarnok nagyjából fél óra alatt megtekinthető, de ha időnk engedi, szánjunk egy délutánt a park és a környék felfedezésére is. Az óváros történelmi utcáin kávézók csalogatják a fáradt utazókat, a nyári időszakban az apátság épületében étterem üzemel.

kutyabarat kutyabarát

További információ és virtuális túra: stiftmelk.at

Bujdosó-Szalay Adél/Kutyabarát.hu

Képek: Bujdosó-Szalay Adél/@tatyiandme

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...