Saját KB bal
Saját KB jobb

9 érdekes tény kutyáink nyelvéről

Valószínűleg önmagunktól nem gondolkodunk túl sokat kedvencünk nyelvén, de ettől függetlenül van pár érdekes információ róla, és ha belegondolunk, az egyik olyan szerve, amivel gyakran kapcsolatba kerülünk a mindennapi puszi osztás során.

A nyelv valójában egy izom, amely részt vesz az evésben, ivásban, nyelésben és a kutya hűtésében is. Ahogy minden izmot, ezt is idegek mozgatják, amelyet az agy irányít.

1. Néhány kutyának kék a nyelve

Például a csaucsau vagy a sharpei fajtáknál fordul elő a kék vagy a sötét színű nyelv, és nem tudni, pontosan miért. Annyi azonban fontos, hogy ezek a kutyák kissé hátrányban vannak a többiekhez képest, hiszen a nyelv elszíneződése sok információt hordoz magában, így náluk nehezebb megállapítani a változásokat. Az egészséges rózsaszín nyelvhez képest a kék nyelv oxigén hiányra, tüdő- és szív problémákra, vagy ritka hemoglobin betegségre utalhat.

2. A kutyák nyelve nem tisztább, mint az embereké

Bár általános tévhit, mégsem mindig jó ötlet, ha kutyánk nyalogatja a sebeit. Az sem igaz, hogy a kutyák nyála gyógyhatású az emberi sérülésekre nézve. Bár egy-egy testrészre gyakorolt tisztító hatása fennáll, gyógyító hatását sosem tudták bizonyítani. A kutyák szájában, nyelvük körül közel 600 baktériumfaj is élhet.

3. A kutyák is ápolják a szőrüket a nyalakodás során

Mindenki ismeri a macskák kissé visszataszító szokását a szőrcsomók felöklendezésével. A kutyák ugyanúgy nyalakodással ápolják a szőrüket, de nyelvük simasága miatt nem olyan hatékony, mint a cicáké. A nyelvük azonban képes eltüntetni bizonyos szennyeződéseket a szőrről és a bőrről

4. A nyelv fontos szerv a testük lehűtésében

Amikor a kutyák lihegnek, egyik módját választják testük hűtésének az ún. hőszabályozással. A kutyák nem rendelkeznek verejtékmirigyekkel testükön, csak a mancsukon és az orrukon. Ez azt jelenti, hogy a kutyák nem tudnak izzadni a bőrükön keresztül, ehelyett a lihegésre támaszkodnak. Lihegéskor a levegő gyorsan mozog a nyelvükön, a szájukon és felső légútjaikon, így a nedvesség elpárolog, ez pedig lehűti őket.

5. Néhány kutya túl nagy nyelvvel születik

Vannak olyan ritka esetek, amikor a kölykök olyan nyelvvel születtek, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy normális funkciójukat betöltsék: ez már a szopáskor is gondot okozhat. Ezt a ritka állapotot makroglóziának nevezik. Egyes fajták – mint például a boxerek – hajlamosak arra, hogy az átlagosnál nagyobb nyelvvel szülessenek. Ez általában nem okoz problémát nekik, de ha gond, az orvosok sebészileg csökkenthetik a nyelv méretét.

6. A nyelv befolyásolja az ugatás hangját

Ugyanúgy, ahogy a mi nyelvünk befolyásolja a beszédünk módját, a kutya nyelve is hatással van az ugatására. A száj bármely szerkezete, így a nyelv mérete és alakja is bizonyos mértékig részt vesz a hangképzésben. A forma szempontjából a kutyák nyelve hosszabb és keskenyebb, mint az emberé.

7. Kevesebb az ízlelőbimbójuk, mint az embernek

A kutyáknak több ízlelőbimbója van, mint a macskáknak, de közel sem annyi, mint az embernek – körülbelül egyhatoda. A kutyák a keserű, a sós, az édes és a savanyú ízeket érzik. Azonban a szag sokkal fontosabb számukra, és a kutyák hihetetlen fejlett szaglással rendelkeznek. Ízérzékük kevésbé érzékeny, mint az emberé.

8. Arra is használják a nyelvüket, hogy érzelmeket fejezzenek ki

Sok kutyatulajdonos tudja, milyen jó dolog kutyapuszit kapni, de a kutyák ennél sokkal többre használják nyelvüket. Az egymással való ismerkedésben is szerepe van, valószínűleg a babák szájmozgásához hasonlóan használják érzelmek kifejezésére is.

9. Máshogy isznak, mint a macskák

A kutyák és a macskák mindketten a nyelvüket használva isznak, de a folyamat nagyon eltérő. A macska a nyelve csúcsával veszi fel a vizet, majd gyorsan becsukja az állkapcsát, hogy a folyadékot a szájában tartsa. A kutya kanál alakúra hajlítja a nyelvét, hogy a lehető legtöbb vizet gyűjtse össze és azt húzza be a szájába.

 

Cikkajánló:

Kiskedvenceink titkos italozása – ultra lassított felvételen

10 fontos tény a kullancsokról

Rosszat jelent-e, ha a kutyának hullik a bajusza?

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: petmd
Fotók: pixabay, pxhere, wikimedia
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...