Szeptember harmadik hete a legkevésbé esélyes, örökbe fogadásra váró kutyák hete

Egy amerikai gazdikereső oldal kijelölt egy hetet – minden év szeptemberének harmadik hetét, ami a nehezebben örökbe adható kisállatok időszaka lett. 2018-ban ez szeptember 17-23-a közé esik. Mindenki hozzátehet valamit, hogy növeljük a hátrányos helyzetű ebek esélyeit az álomotthonra!

 

A menhelyekre kerülő ebek eleve sokan hátrányos helyzetűek

A legfrissebb külföldi statisztikák érdekesen alakulnak, ami a kevésbé esélyes kiskedvenceket illeti. A nyilvántartásba vett mentett állatok mintegy 95%-át nehezen örökbe adhatónak minősítik. 

A menhelyek harminchárom százalékánál az állatokat átlagosan 1-2 évig hirdetik, 27 százalékuknál pedig több mint két évet várnak az álomotthonra. Míg egy „hétköznapi” kisállat körülbelül 12 hetet tölt el a menhelyeken, addig a speciális tulajdonságokkal és igényekkel megáldott ebek ennek a négyszeresét is kénytelenek letölteni.

Ezek az okok rontják az örökbe adást

Szinte minden állatjóléti segítő tudja, hogy a legkevésbé esélyes kutyák az idősek, az egészségügyi problémákkal küzdők, a valamilyen testi rendellenességgel rendelkezők és a fekete szőrűek. Meglepő módon az utóbbiak szinte mindenkit megelőznek az esélytelenségi listán. Nem tudni biztosan, hogy a baljós történetek hatására, a gyász színe miatt vagy azért, mert nehezebb róluk előnyös fényképet készíteni (bár erre Sarah Brasky fotográfus igencsak rácáfolt), a fekete szőrű, közepes termetű ebek vannak a legnagyobb hátrányban, így gyakran kerülnek az örökbeadhatatlan kategóriába, és ezzel a halálsorra.

Egyéb okok

– Krónikus betegség

– Fizikai hátrányok, pl. végtaghiány

– Siketség, láttássérültség, vakság

– Előrehaladott kor

Túl sok a fekete eb?

Emily Weiss, az ASPCA (American Society for the Prevention of Cruelty to Animals) Menhelyi Kutatórészlegének alelnöke szerint a szervezet által készített két tanulmány is azt igazolja, hogy az emberek választását nem befolyásolja a szín, amikor kutyát szeretnének örökbe fogadni.

– Azt láthatjuk, hogy a fekete kutyák átlagosan több időt töltenek el a menhelyeken, de ennek lehet az is az oka, hogy egyszerűen több a fekete eb, egyszerűen gyakrabban fordul elő ez a szín, mint a többi. Nagyon sok örökbeadó – hogyha lát egy alomnyi kiskutyát, akik közül 6 fekete és 1 más színű, nagy valószínűséggel az egyedit fogja választani, de nem azért, mert a többi fekete, hanem mert az az egy más – magyarázza az alelnök. Sajnos akármi az oka, tény, hogy a fekete kutyákat elsőként altatják el, mivel örökbe fogadásukra sokkal kevesebb a hajlandóság.  

Félünk a kortól?

Abban mindenki egyetért, hogy a fekete szőr mellett az egyik legkevésbé vállalt eshetőség az állandó orvosi ellátást vagy állandó felügyeletet igénylő állatok, de még ennél is keményebb dió egy idősödő állat elhelyezése egy szuper otthonban. Közülük kerülnek ki azok, akik nagy eséllyel soha nem kerülnek végleges gazdához.

Annak ellenére, hogy az idős állatok rendkívül sok előnnyel bírnak, ilyen a parancsszavak ismerete, a szobatisztaság, a rosszalkodás elmaradása vagy a nyugodtabb temperamentum, mégis sokan kételkednek abban, hogy vajon be tudnak-e illeszteni egy korosabb állatot a családba.

Hogyan segíthetsz?

Az örökbe fogadás természetesen ezen a héten is körültekintő, előre átgondolt és felelősségteljes kell, hogy legyen.

– Ha nem tudsz vagy nem szeretnél örökbe fogadni, látogass el egy menhelyre, és szánj egy kis időt a kevésbé esélyes kutyákra

– Támogasd a menhelyek esélytelen lakóit étrend kiegészítőkkel, gyógyszerekkel, kabátokkal és vitaminokkal

– Hirdesd a kevésbé esélyes állatokat

– Légy ideiglenes befogadója egy-egy ilyen állatnak – sok szervezet állja a költségeket, így nincs más dolgunk, csak biztosítani az átmeneti otthont

– Olvass utána a testi hátrányok okozta speciális foglalkozásnak: nem is biztos, hogy olyan bonyolult az együttélés

– Kerüld el a kölyökkor gyötrelmeit – fogadj örökbe egy érettebb ebet!

– Nyiss a fekete felé – a fekete slankít!

 

Kapcsolódó tartalmainkból:

A kisfiú elment a menhelyre, és hazavitte a legidősebb vak, siket kutyát

6 szuper ok arra, hogy idősebb kutyát fogadj örökbe

Örökbefogadás előtt állsz? Ezeket a hibákat ne kövesd el!

Ideje lenne, ha természetessé válna a menhelyi önkénteskedés – íme 4 nagyon jó ok rá

A kutyabarát kávézó nyugdíjas versenyagaraknak keres új otthont egy finom kávé mellett

Mi áll a fekete kutya – effektus mögött?

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: dogtime
 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...