Több mint 1600 kilométert gyalogol egy brit gazdi évente, de nem túl változatosan

A legújabb brit felmérés felemás eredményeket hozott ki, ami a kutyásokat illeti. Azt eddig is tudtuk, hogy a kutyás élet több mozgással jár, most azonban már azt is tudjuk, hogy ez pontosan mennyi, és még milyen előnyökkel jár kutyásnak lenni. De arra is jó a felmérés, hogy a britek kezdjék el színesíteni kutyás sétáikat.

 

 

A britek átlagosan 1000 mérföldet, vagyis 1600 kilométert tesznek meg évente pusztán csak akkor, mikor kutyájukkal sétálnak. Emellett 1,040 beszélgetést folytatnak le a többi gazdival. 2,080-szor dobják el a lasztit nekik, 3,120-szor szólítják nevükön kedvenceiket.

A kutatást a Harringtons márka, Ben Fogle író, tévés személyiség és nyolc kutyás szakértő tervezte meg, hogy segítsék a gazdikat abban, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a közös sétákból. A Harringtons szóvivője szerint a séta a kutyások egyik legjobb lehetősége a felfrissülésre: míg kutyánkat segítjük fitten és egészségesen tartani, addig remek lehetőség a köztünk lévő kapcsolatot erősíteni, távol a munkától és a hétköznapok nyomásától.

– Számomra a séta nem igazán az, ha a kutyámat nem tudom szabadon engedni – nyilatkozta Ben Fogle. – Csak úgy tudják igazán kinyújtóztatni a tagjaikat és kiadni a gőzt. Érdemes ezekre a helyekre ellátogatni, még ha távolabb vannak is. Reméljük, a felmérés hatására a gazdik még inkább motiváltak és kalandvágyók lesznek a mindennapi sétákban. –

– A tanulmány 2,000 kutyást vizsgált, és az derült ki, hogy egy átlagos kutyát heti 10 alkalommal visznek sétálni, minden kirándulás nagyjából 34 perces szokott lenni, ami kiemelkedőnek számít.

– 1,000-szer bogozzák ki a pórázt, és több mint 1,000-szer vitáznak a családtagokkal, hogy ki vigye le a kutyát sétálni.

– A gazdik 24%-a gondolja úgy, hogy egy séta remek alkalom arra, hogy a gyerekkel az otthoni zavaroktól távol beszélgessünk, 64% szerint pedig ez az idő arra, hogy még szorosabb kapcsolatot ápoljunk kedvencünkkel.

– 10 megkérdezett közül azonban csak egy gazdi szokott változtatni az útvonalán, sőt a legtöbb kutyás egész évben nem változtat a megszokott vonalon. A kutyák átlagosan a fele sétát pórázon töltik. Csak a válaszadók negyede gondolja úgy, hogy sosem engedi szabadon kutyáját. 10-ből 4 gazdi a többi kutyától félti kedvencét, míg 31%-uk inkább kutyájuk elszökésétől fél ilyenkor. 17% a szigorú szabályok miatt nem engedi el, 18%-uknak pedig nem viselkedik elég jól kedvence póráz nélkül. 31%-uk egyszerűen veszélyesnek érzi a póráz nélküli sétákat.

– Mindenesetre a megkérdezettek 89%-a élvezi a közös sétákat, de azért az is ott van a háttérben, hogy minden ötödik brit gazdi átlagosan havi 25 fontot költ arra, hogy valaki más sétáltassa háziállatát.

 

Ezek is érdekesek lehetnek:

Így javítja egy kutya a boldogságod, a szociális életed és a munkáddal való elégedettséget

Receptre írnák fel a kutyát az időseknek

Még a munkaválasztásunkat is befolyásolja, hogy kutyánk van

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: mirror

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...