Ideje lenne, ha természetessé válna a menhelyi önkénteskedés – íme 4 nagyon jó ok rá

Ideje lenne, ha természetessé válna a menhelyi önkénteskedés – íme 4 nagyon jó ok rá

2018 JAN 31  |  Hasznos

Van, akinek természetes állapot, hogy szabadidejét menhelyeken segítve tölti, valakitől még egészen idegen a gondolat. Azonban gyorsan lényünk részévé válhat, lehet, hogy csak belekezdeni nehéz. Adunk pár jó okot, hátha egyre többen határozzák el magukat.

Lényegében teljesen mindegy, hogy a közösségünk felé szeretnénk visszaadni valamit vagy saját magunk miatt csináljuk – ha menhelyen segítünk, ártatlan állatokon segítünk. Azonban amellett, hogy a világ legjobb dolga állatokkal körül venni magunkat, mégsem ez az egyetlen oka, hogy egy menhelyen jól érezzük magunkat.

1. Kapcsolatba kerülsz a téged körülvevő addig idegen emberekkel, akik motiválhatnak

Talán banális oknak tűnik, de az önkénteskedés tökéletes alkalom arra, hogy megismerkedj azokkal az emberekkel, akikkel közel laktok egymáshoz és valami fontos cél is összeköt benneteket. A virtualitás világában gyakorlatilag alig van rá lehetőség, hogy a körülöttünk élőkkel kapcsolatba kerüljünk, így ez egy kitűnő alkalom, hogy hasonló érdeklődési körű hús-vér embereket is találjunk. Egy poztív szemléletű csapat tagjának lenni szárnyakat adhat az élet más területein is!

 

2. Példamutatással másokat is bátoríthatsz

Ha nem is előre eltervezett, tudatos ok, inkább egy következmény, de igaz: azzal, ha példát mutatsz a saját közegedben, talán te is motiválhatsz másokat, hogy ők is kezdjenek bele valamilyen területen önkéntes munkába. Szerezhetsz ideiglenes befogadókat, vagy újabb menhelyi segítőket, esetleg önkéntes sétáltatókat – ezek mindegyike valódi kincs egy menhelynek vagy állatvédő szervezetnek.

 

3. Megtanulod, milyen jó érzés adni, és egyre több jótettre vágysz

Ha az önkénteskedésen keresztül megismerkedsz az önzetlen cselekedetek jótékony hatásaival, azonnal többre és többre vágysz. Mindeközben saját képességeidet is jobban megismerheted és fejlesztheted, új tudásra, érdeklődési területre is szert tehetsz.

 

4. Valóban változást hozol

Ha a segítés nem lenne önmagában elég, nézheted hosszú távon: részt veszel valami nagyobban, valamiben, ami változást hoz. És nem csak az otthontalan állatok életében, hanem azokéban is, akik meglátogatják a menhelyeket. Akár egy új szőrös családtagot vagy egy elveszett ebet keresnek, az önkéntesek mindent megtesznek annak biztosítására, hogy az emberek és az állatok egyaránt tudják: a menhely biztonságos hely, és gondoskodnak róluk.

Érdemes körülnézni, hogy melyik szervezet motivál bennünket, végezni egy kis kutatást, hogy lássuk, hogyan tudunk önkéntesnek jelentkezni.

Számtalan módon lehet részt venni egy csapat munkájában, cserébe biztosan maximális elismerésben lesz részünk mind a menhely dolgozói, mind a menhely lakói részéről.

 

Ezeket is ajánljuk:

Sally 98 éves és még mindig a menhelyen segít

Receptre írnák fel a kutyát az időseknek

Így javítja a kutyád a boldogságod, az egészséged és a munkával való elégedettséged

 

 

(kutyabarát.hu)
 

Hozzászólás

Kutyabarát helyeink

Alpha-Vet Állatkórház

Alpha-Vet Állatkórház

Campona

Campona

Polgár Pince és Panzió

Polgár Pince és Panzió

Art of Home Lakberendezés

Art of Home Lakberendezés