Saját KB bal
Saját KB jobb

15 intő jel, mikor ideje meglátogatni az állatorvost

Csodás lenne, ha a kutyák pontosan el tudnák mondani, mit éreznek, de azért a beszéden kívül más módszereik is vannak, hogy jelezzék, ha valami nincs rendben. Összeszedtünk 15 jelét annak, amikor érdemes komolyan venni a helyzetet, és azonnal állatorvosnak megmutatni kedvencünket. 

Nehéz dönteni a között, hogy sem túl aggódó gazdák ne legyünk, akik feltartják az állatorvost, mert a kutya máshogy pislogott, se ne hagyjuk figyelmen kívül a komoly beteségekre utaló jeleket.

#1 Hányás és/vagy hasmenés

Néha csak egy kisebb gyomorrontás vonul át kutyánkon, de főleg a tartós hányás vagy hasmenés komoly betegségek előjele lehet, mint például mérgezésé vagy bélgyulladásé. Figyelni kell a vér távozására is, és olyan veszélyekkel is párosul a jelenség, mint a kiszáradás.

Mérgezések – tünetek és teendők

#2 Lecsökkent aktivitás

Ugyan az alvás sok kutya számára az egyik kedvenc tevékenység, saját négylábúnk aktivitását azért jól ismerjük. Ha a játékok iránt vagy irántunk lankadtabb érdeklődést mutat, az lehet jele betegségnek, hiszen a „kedve” csak úgy nem fog elromlani.

#3 Túlzott vizelési inger

Ha egy szobatiszta kutya elkezd bepisilni, vagy látványosan többször jelzi, hogy ki szeretne menni, súlyos húgyúti vagy veseproblémák is állhatnak a háttérben.

#4 Túl sok vízivás

Természetesen a meleg hónapok beköszöntével megemelkedik a vízfogyasztás, de ahogy az aktivitást, a normális mennyiségű vizet is ismerjük saját kutyánknál. Ha feltűnik nekünk, hogy percekig áll a vizestál felett, és ahányszor újra töltjük, nem elég, az utalhat komoly bajra, például a Cushing-szindrómára.

Hogyan isznak kutyáink?

#5 Állandó remegés, fejmozgatás

Minden kölyökkutyától megszoktuk az aranyos fejforgatást, de ha ez állandóvá válik vagy remegéssel párosul, akkor vigyük el megmutatni. Állhat a háttérben fertőzés, fülgyulladás vagy egyensúlyi zavar.

Remeg a kutyám – mi lehet az oka?

#6 Furcsa szagok

Beleértve a test- vagy a szájszagot is rendszeresen ellenőriznünk kell, nem változott-e meg kutyánk „illata”.

A kellemetlen szagok eredete

#7 Rendszertelen vagy erőletett légzés

Érdemes rendszeresen figyelni a nyugalmi állapotban lévő kutyát – ha légzése az inaktivitás ellenére felgyorsul vagy látványosan rendszertelen, lihegős, irány az állatorvos.

#8 Szorongás és ingerlékenység

Mindenki feszültebb, ha valamiért nem érzi jól magát, és ez a kutyákra is igaz. Ha az eb tartózkodóbb, többet ugat, és nem örül annyira mások közelségének, mint korábban, érdemes megnézetni. Az ingerlékenység általános rossz közérzetből de szívproblémákból is fakadhat.

#9 Hirtelen agresszió

Nem mindig kutyakiképzőhöz érdemes fordulni először, ha a kutya váratlanul agressziót mutat. Nem is gondolnánk, hány esetben mutat valamilyen betegséget vagy erős fájdalmat. Az agresszió egy védekező mechanizmus, hogy elhárítson minden körülményt, ami ronthat állapotán.

Elszabaduló agresszió

#10 Érdektelenség az evés és ivás iránt

A létfenntartás alapelemei az étel és az ital, egyértelmű jele, hogy valami baj van, ha kutyánk étvágya vagy vízivása lecsökken.

Az itatásról általában

#11 Száraz bőr, sebek, csomók, dudorok

A szőr és bőr elváltozásának felismerésére is rendkívül hasznos módszer, ha minden nap jól átmasszírozzuk, átsimogatjuk kutyánkat. Könnyebben megérezzük, ha valami megváltozott a bőrén.

Kutyabőrben betegen itt és itt

#12 Száraz vagy nedvedző, vörös, viszkető szemek

Az allergiák kutyáinkat sem kímélik. Érdemes naponta vizsgálni szemüket – és tekintetük egészségességét is!

#13 Duzzadt has

Nem a pár felszedett kilóról beszélünk, mikor kutyáink puffadt hasáról esik szó. Az egyik legsürgetőbb probléma mutatója lehet.

15 intő jel

#14 Nehézkes járás, felkelés vagy ülés

 Az idős kutyáknál már sokszor indokolt lehet, de sok esetben mutathat valamilyen mozgásszervi fájdalmat vagy akár idegi elváltozást.

A csípőízületi diszpláziáról

15 intő jel

#15 Melegebb orrok és fülek

Kitűnően jelzik a láz állapotát az orrok és a fülek melegsége. A láz pedig szinte minden esetben betegségre, gyulladásra utal, amik legtöbbször nem kezelhetők otthon.

15 intő jel

 

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...