Kullancsveszély - ezek a legfertőzöttebb területek

Kullancsveszély - ezek a legfertőzöttebb területek

2015 MÁR 27  |  Hasznos

Mint minden évben, a tavasz kezdetekor beindul a kullancsszezon, így sokkal fokozottabb figyelmet kell fordítani a súlyos betegségeket hordozó élősködők elkerülésére. Néha azonban elkerülhetetlen, hogy kullancs másszon a kutyára. Mi a teendő ilyenkor, hogyan lehet eltávolítani a kullancsit, ha már belefúródott a bőrbe?

Bár egész évben veszélyt jelentenek a kullancsok, de tavasztól, amikor lényegesen többen indulnak kirándulni kutyájukkal a természetbe, úgy a kullancsveszély is fokozottabban jelenik meg. Sőt, már nem csak az erődkben, mezőkön lelhetők fel a veszélyt okozó paraziták, hanem a városokban is! 

A kullancsokról röviden

A kullancsok (Ixodidae) viszonylag kevéssé gazdaspecifikus, vérszívó ektoparazita állatok. Kifejletten főként az emlősök vérszívói, de – különösen a lárvák – olykor madarakból és hüllőkből is szívnak vért. Életük során két vagy három gazdaegyedből táplálkoznak, ennek alapján „kétgazdás” vagy „háromgazdás” fajokról beszélünk. A trópusokon egygazdás fajaik is vannak. Ez jelentősen befolyásolja az általuk terjesztett egysejtű-, baktérium- vagy vírusfertőzések járványtanát.

A Kárpát-medencében leggyakoribb a közönséges kullancs (Ixodes ricinus), amely a vérszívás során Lyme-kórtvírusos agyhártyagyulladást, és mást fertőzéseket is terjeszthet az emberre. A kutyák esetében Magyarországon a kullancsok által okozott egyik leggyakoribb és legveszélyesebb betegség a babesiosis. A csípés után egy héten belül a kutya hirtelen súlyosan belázasodik. Elesett, kedvetlen lesz, idegrendszeri problémák jelentkeznek. Rövid időn belül a vizelete megsötétedik, akár szinte a feketekávéhoz lesz hasonló. Késlekedés nélküli, azonnali orvosi kezelés mellett jó eséllyel gyógyítható, nélküle néhány napon belül halálos.

Kullancstérképek - 2015


Forrás: köpönyeg.hu

Forrás: kullancsszövetség.hu

Megelőzés

Kutyák számára kullancsellenes sampononok, csöpögtethető oldatok, speciális nyakörvek vásárolhatók. A kertben tartózkodó, kiránduló, lyukat ásó kutyát rendszeresen, lehetőleg naponta át kell vizsgálni. A legfontosabb, hogy időben észrevegyük az élősködőt a kutyán, a kutya szőrén. Amíg nem fúródott a bőrbe, kezünkkel akár le is söpörhetjük a szőrröl a kullancsot. Kirándulás alkalmával érdemes akár óránként átvizsgálni a kutyát.

Eltávolítás

A kullancsot a lehető leggyorsabban el kell távolítani mind az emberből, mind az állatból. A művelet egyszerűsége miatt ehhez nem szükséges orvoshoz menni. Speciálisan kialakított eltávolító csipesz és kanál gyógyszertárakban beszerezhető. A kullancsot a bőrhöz a lehető legközelebb kell megfogni, majd óvatos, de határozott mozdulattal ki kell húzni. Különösen ügyelni kell, hogy a potroha ne nyomódjon meg, vagy szét, mert eközben kórokozókat öklendezhet a sebbe. Ha a feje beleszakad, nem jelent külön kockázatot, egy idő után kilökődik. A sebet és az eltávolító eszközt le kell fertőtleníteni, majd alaposan kezet kell mosni.

A legfontosabb a MEGELŐZÉS!

Hogyan találjam meg a kullancsot a kutyámban?!


Forrás: YouTube / kisallatorvos.hu

A városban is vannak kullancsok! Hogyan vizsgáljuk át a kutyánkat séta után, és hogyan távolítsuk el?


Forrás: YouTube / EbugattaTV

Kullancs-eltávolító kanál használata


Forrás: YouTube / Dr. Kapiller Zoltán

Kullancsok által terjesztett betegségek

A Magyarországon élő kullancsok közül több faj is veszélyezteti az embereket és az állatokat. A kullancs közvetítette fertőzések leggyakrabban csípéssel (nyállal) történnek. A kullancs azonban más módon is fertőzhet. Mivel a székletében is lehetnek kórokozók, a széklet beszáradása után az por formájában belégzésre kerülhet, vagy bőrseben keresztül is fertőzhet. A természetben legelő birka, kecske, vagy tehén nyers tejének elfogyasztásakor is fertőződhet az ember a kullancs által a kérődzőkbe juttatott kórokozótól.

A két legfontosabb betegség, ami kedvenceinket veszélyezteti a Babeziózis és a Lyme-borreliózis.

Babeziózis

A babesiosis egyre gyakrabban előforduló súlyos vérszegénységgel járó megbetegedés kutyákban, amely gyors állatorvosi beavatkozás hiányában végzetes is lehet. A betegséget a Babesia canis nevű egysejtű élőlény okozza, mely a vérben élősködik és a vörösvértestek szétesését okozza. Fertőzött állatban a tünetek a csípés után pár nap múlva jelentkeznek. A betegség kimenetele igen változatos lehet. Gyógykezelés hiányában az állat 1 hét alatt elpusztulhat, de az időben észrevett betegség akár egy hét alatt gyógyítható is.

Milyen tünetei vannak a Babesiosnak?

Leggyakoribb a heveny forma, ami jellegzetes tünetekkel jár: nagyon magas láz, nyugtalanság, bágyadtság, étvágytalanság, sárgaság, kiszáradás és rohamos lesoványodás, vérfesték vizelés miatt sötétbarna vizelet, de ez gyakran csak a betegség kezdetén mutatkozik, sőt az idült, elhúzódó esetekben hiányozhat is. Előfordulhatnak idegrendszeri tünetek is: ingadozó járás, a végtagok gyengesége, bénulása.

Hogyan diagnosztizálható a betegség?

Ha a jellegzetes tünetek megvannak, a diagnózis akár azok alapján is felállítható, de biztos eredményt csak a vérkenet- illetve szerológiai vizsgálat adhat.

Hogyan gyógyítható a betegség?

Szerencsére ma már rendelkezésre állnak olyan gyógyszerek, melyek egy, súlyos esetben 48 óra múlva megismételt beadással gyógyulást eredményeznek. Ez azonban csak abban az esetben igaz, ha a kezelés még a betegség kezdeti stádiumában megtörténik. Elhúzódó esetben a vérfesték vizelés a vesékben olyan fokú károsodást (veseelfajulás) okoz, amely már visszafordíthatatlan. Ezért az első tünetek jelentkezésekor haladéktalanul forduljon állatorvoshoz!

A betegségnek van egy másik, szerencsére ritkábban jelentkező, ámde szintén életveszélyes szövődménye. Ez abban az esetben alakul ki, ha a szervezet a betegség hatására „áthangolódik”, és a saját vörösvértestjeit kezdi támadni és elpusztítani. Ekkor beszélünk autoimmun hemolízisről. Ennek a kezelése hosszadalmas és költséges lehet, és néhány esetben nem is jár sikerrel.

Hogyan előzhető meg a Babesiosis?

Elsődleges fontosságú - ahogy ezt már említettük - a kutya megóvása a kullancsok csípésétől. Sétáltatás után alaposan vizsgáljuk át az állatot, és a kullancsokat azonnal távolítsuk el, még akkor is, ha az eltávolítás esetleg a kullancs fejének beszakadásával jár. Az eltávolítás során kerülni kell a kullancs potrohának összenyomását, mert ezzel mechanikusan a sebbe nyomhatjuk a kullancs esetlegesen fertőzött váladékait. A leghelyesebb erre a célra speciális kullancskiszedő csipeszt vagy -kanalat használni.

Ma már számos készítmény kapható a kullancsok távoltartására (rácseppentős oldatok (spot on), spray, nyakörv, ultrahangos kullancsriasztó), melyekkel tartós és biztos védelmet nyújthatunk kedvencünknek. Amennyiben a kullancsveszély fokozott, akár kombinálhatjuk is ezeket a termékeket. Az optimális védelem kiválasztása érdekében érdeklődjön állatorvosánál.

Lyme kór

A Lyme kórt a Borrelia burgdorferi nevű baktérium okozza kutyákban és emberben egyaránt. A kórokozót a fertőzött kullancsok hordozzák , és azok csípésével jut be a szervezetbe, ahol a véráram segítségével szétszóródik a szervezetben, és főként az ízületekben huzamosabb ideig megtelepszik. A betegség emberre is veszélyes, a fertőződés ebben az esetben is kullancscsípés útján következik be, a kutyától közvetlenül nem lehet elkapni. A kutyáknak azonban szerepük lehet az ember fertőződésében azáltal, hogy a kullancsokat bundájukban hazaviszik, így azok az ember környezetébe juthatnak. Emiatt is fontos a kutyák kullancsok elleni védelme.

Milyen tünetei vannak a Lyme-kórnak?

Emberek esetében nagyon jellemző a csípés körül kialakuló bőrpír a fertőzés korai szakaszában, azonban kutyáknál ez nem mindig fedezhető fel, így a diagnózis felállítása rendszerint nem könnyű.

Leggyakrabban a gazdiknak a kutya étvágytalansága tűnik fel illetve az, hogy fájdalmai vannak. Az ízületek fájdalmassága miatt a beteg kutyákra az óvatos járás a jellemző. Esetenként magas láz is kíséri a fenti tüneteket. A sántaság és az ízületek megduzzadása egyik lábról a másikra "vándorolhat". Ha nem kerül a kutya állatorvoshoz, a sántaság elmúlhat, majd hetekkel-hónapokkal később ismét visszatérhet.

Hogyan diagnosztizálható a betegség?

A sántaság, a duzzadt ízületek és a láz felkeltik a Lyme-kór gyanúját, azonban más oka is lehet ezeknek a tüneteknek. A pontos diagnózishoz elengedhetetlen a kutya vérmintájának laboratóriumi vizsgálata .

Hogyan gyógyítható a betegség?

A kórokozó antibiotikumok segítségével elpusztítható, azonban igen hosszadalmas, több hetes kúra szükséges a teljes gyógyuláshoz.

Hogyan előzhető meg a Lyme kór?

Szintén a megelőzés a leghatékonyabb védekezési forma. Sajnos már a városokban is számítanunk kell a kullancsok jelenlétére, úgyhogy a védekezés mindenhol indokolt ellenük. A számos kapható készítmény közül a kutya bőrére cseppenthető oldatok, illetve jó minőségű nyakörvek váltak be a leginkább. Hatásuk megbízható, és kellően hosszú ideig tart.

Emellett, ha gyakran járnak kullancsokkal erősen fertőzött területekre kirándulni, tanácsos kutyájukat beoltatni Lyme-kór elleni vakcinával is. A többihez hasonlóan ezt az oltást is évente szükséges ismételni, hogy a kutya védettségét fenntarthassuk. Az oltóanyag rendelőnkben állandóan rendelkezésre áll.

Hogyan távolítsam el a kullancsot a kutyámból?

Fontos, hogy minden nagyobb séta után vizsgálja át kutyáját, ugyanis a betegség átvitelének valószínűsége nagyobb, ha a kullancs több mint 24 órán át a kutyában marad. A kullancseltávolításhoz ma már kaphatók speciális csipeszek, melyek használata megkönnyíti a műveletet. Ha ilyen nem áll rendelkezésre, a kullancsot egy csipesz vagy ujjai segítségével fogja meg, minél közelebb a kutya bőréhez, és határozott mozdulattal csavarja meg az óramutató járásával ellentétes irányba, és közben húzza kifelé. Vigyázzon, hogy ne nyomja szét ujjaival a kullancsot, ugyanis a Lyme-kór kórokozója a bőrön át is bejuthat az ember szervezetébe. A közhiedelemmel ellentétben, soha ne kenje be a kullancsot olajjal vagy krémmel, mivel az miközben haldoklik és megfullad, nagyobb eséllyel jutatja a szervezetbe a benne lévő kórokozókat!

   
Forrás: kisállatdoki.hu

FIGYELEM! A legfontosabb a MEGELŐZÉS!

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

 

Forrás: wikipedia.hu, ebugatta.hu, kisallatdoki.hu, miskolciallatorvos.hu

Hozzászólás

Kutyabarát helyeink

Blooms Café

Blooms Café

Bárdos Állatorvosi Rendelő

Bárdos Állatorvosi Rendelő

Veresi Kutyás Központ - Kutyaiskola, kiképzés

Veresi Kutyás Központ - Kutyaiskola, kiképzés

Cargomoda cipőbolt

Cargomoda cipőbolt