Vakság

A kutyák és macskák esetében is számtalan oka lehet a vakságnak. Egyes betegségeket vissza lehet fordítani (főleg időben kezelve), másokat viszont már nem. Fontos tudni és idejében felismerni a vakság lehetséges tüneteit, majd idejekorán állatorvos segítségét kérni, ha észleltük a bajt.

Vakságon a látóképesség hiányát értjük. Annak, hogy megvakul a kutyánk, vagy cicánk rendkívül sok oka lehet. Ezek közül nagyon sok betegség azt akadályozza meg, hogy a fény a szem azon részére jusson, mely a fény érzékelését végzi (retina), míg más kóros folyamatok a fényinger felfogását, látássá alakítását akadályozzák. Ördög Eszter cikke a delina.hu oldalon jelent meg.

Ahhoz, hogy a szemgolyó hátsó falán levő idegszövethez megfelelően eljusson a fény, az előtte levő szöveteknek teljesen átlátszónak kell lenniük. Ezen szövetek, mint törőközegek kívülről befelé haladva a következőek:

– szaruhártya

– csarnokvíz

– szemlencse

– üvegtest

Szaruhártya

A szaruhártya átlátszatlanná válása nagyon gyakori jelenség. A szaruhártya fekélyes, vagy nem fekélyes heveny gyulladása is okoz átlátszatlanságot szürkésfehér homály formájában, de ekkor a fájdalom, a hunyorgás a vezető szemtünet. Megfelelő, időben elkezdett kezeléssel a folyamat szépen gyógyítható. Kevésbé szembetűnő, alattomosabb folyamat, amikor a szemet nem jelentős mértékű, de folyamatos irritáló hatás éri. Ilyen hatás lehet pl. rendellenesen növő pillaszőr, befelé forduló szemhéj, ill. annak szőrzete, orrháti redő szőrzete. Ekkor a szaruhártya elfajul, állományába vérerek sarjadzanak, pigment szemcsék rakódhatnak le. Ugyanez történik, ha nem diagnosztizált szárazszem betegség hosszabban fennáll, vagy a szemrés zárásának nem megfelelő volta miatt kiszárad a szaruhártya folyamatos nedvesítést igénylő szövete.

Szaruhártya pigmentációja Rosszabb helyzetben vannak azok a fajták, melyeknek sekélyebb a szemgödre, ezáltal „dülledtebb” a szemállása (pl.: pekingi palotakutya, mopsz, shi-tzu). Jellemző rájuk, hogy a szaruhártyájukban nagyon gyorsan barnás-feketés festékanyag rakódik le, amit a barna szivárványhártya színük miatt a tulajdonosok általában nem vesznek észre. Emiatt akkor hozzák legtöbbször vizsgálatra a kutyát, amikor már a szaruhártya jelentős részét érintő elváltozás miatt a kutya szinte teljesen megvakult. Ebben a stádiumban, sajnos, nem mindig sikerül a látást visszaadni.

Csarnokvíz

Az elülső szemcsarnokot kitöltő csarnokvíz zavarossá, átlátszatlanná válása okozhat egy, vagy mindkét szemre kiterjedő vakságot. Gyulladása során, mely szintén belgyógyászati okokra vezethető vissza, és sürgős kivizsgálást igényel, fibrin, vagy genny halmozódhat fel a szemcsarnokban. Trauma következtében vérrel akár teljesen kitöltődve akadályozza a látást. Azonnali helyi, illetve ha szükséges, szisztémás kezeléssel a látás megmenthető.

Szemlencse

Érett szürkehályog A szemlencse átlátszatlanná válása, azaz a szürkehályog kialakulása következtében is megvakul a kutyánk/ macskánk. Szerencsére, ma már a szürkehályog műtéti megoldására kedvenceink esetében is van lehetőség a rendelőkben.

Üvegtest

Az üvegtest átlátszatlanná válása nem túl gyakori jelenség. Trauma következtében vér törhet be állományába az idegszövet egyidejű sérülésével. Még ritkább tályogosodása a teljes szemet érintő gyulladás részeként, általában nem, vagy nem megfelelően kezelt perforáló sérülések szövődményeként alakul ki. Mindkét folyamat súlyos megítélésű, az alapok szisztémás kezelésével, folyamatos kontrollvizsgálatokkal, valamint lehetőség szerinti pihentetéssel adunk lehetőséget bizonyos fokú látás visszaadására.

A szembe jutó fényingert a szemgolyó hátsó falán levő idegszövet receptorai veszik fel, illetve alakítják át elektromos ingerré, mely a látóidegen keresztül jut az agykérgi látásközpontba. Ezen szövetek bármelyike sérül, nem fog látni állatunk.

Az agyat érő sérülés, magas vérnyomás, véralvadási zavar, vagy érrendszeri probléma miatt a látásközpontot érintő bevérzés (agyvérzés), vagy ide betörő daganat vakká teheti kutyánkat/cicánkat. Amennyiben a látóideg(ek) útját baleseti sérülés, vagy tumoros elváltozás megszakítja, egy vagy mindkét szemen jelentkező vakságot okozhat. Előfordulhat a látóideg gyulladása, mely hirtelen kialakuló, de visszafordítható vakságot okoz. Az idegszövet számos ok miatt válhat működésképtelenné. A kutya-, macskatenyésztők és a gazdik egyik legrettegettebb, öröklődő betegsége az idegszövet genetikailag programozott sorvadása, pusztulása (PRA: progresszív retina atrophia).

Befolyásolhatatlan, jelenleg még nem gyógyítható betegség, mely teljes vaksághoz vezet. Bizonyos fajtákban halmozottan fordul elő: pl. labrador, kuvasz, komondor, schnauzer, ausztrál juhászkutya, bobtail.. stb, valamint perzsa, abesszín, burmai stb. macskák. Egyes fajták esetében már léteznek genetikai tesztek, melyek a tünetek megjelenése előtt már jelzik a probléma meglétét, vagy a beteg gén átörökítésének lehetőségét. A kutya-, macskatápok elterjedésének köszönhetően a hiánybetegségek miatt kialakuló idegszöveti sorvadás ma már háttérbe szorult (pl.: A-vitamin, taurin).

Egyre sűrűbben találkozunk viszont az idegszövet leválása, bevérzése miatt kialakult vaksággal. Ez magas vérnyomás, érrendszeri megbetegedés és súlyos fokú gyulladás miatt következhet be. Leggyakrabban idős macskánál fordul elő, ahol a magas vérnyomás miatt mindkét szemben az idegszövet leválása hirtelen vakságot eredményez. A magas vérnyomás hátterében náluk legtöbbször a pajzsmirigy túlműködése, ill. veseműködési zavar áll.


Ördög Eszter
(delina.hu, 2015.01.16.)

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: delina.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...