A kutya-ember barátság kémiája

A kutya-ember barátság kémiája

2014 DEC 17  |  Hasznos

Ma már a legtöbb hétköznapi ember számára közismert, hogy a szerelem egy olyan érzelmi-lelki állapot, amelyet agyunknak egy sajátos kémiai állapota kísér, és a személyes vonzalom kialakulásában fontos szerephez jutnak a humán feromonok – ily módon adva tényleges biológiai alapot annak a vélekedésnek, miszerint a hölgyek képesek „orránál fogva vezetni” választottjukat. De vajon milyen módon szól bele a kémia abba a társas együttműködésbe, amely az ember és a társállat prototípusának tartott kutya kapcsolatát jellemzi?

(Az ELTE Etológia tanszékének írása az Élet és Tudományban.)

Szerelmi és egyéb társas kapcsolatainkban megnyilvánuló viselkedéseink olyan szervező mechanizmusok „felügyelete” alatt állnak, amelyekben kulcsfontosságúak az agyunk működését, az idegsejtek aktivitását befolyásoló neuromodulátorok. Ezek egyike a „kötődés hormonjaként” számon tartott oxitocin, mely az utóbbi időben a társas viselkedés biológiai alapjait feltáró vizsgálatok kedvelt célpontjává vált.

Az oxitocinnak a viselkedéskutatásban felívelő „karrierje” jó másfél évtizede kezdődött. A különböző állatfajokon végzett kísérletes vizsgálatok nyomán ekkortájt kezdett egyre inkább az a kép kibontakozni, hogy ennek a központi idegrendszerben termelődő, mindössze 9 aminosavból álló szerves molekulának alapvető szerepe lehet a szociális ingerek idegrendszeri feldolgozásában, s ezen keresztül a társas viselkedésformák alakításában. Az oxitocinnal kapcsolatos kutatások arra is rávilágítottak, hogy milyen, viszonylag „egyszerű” biokémiai folyamatok állhatnak az olyan bonyolult evolúciós történések hátterében, mint a társas viselkedés és együttműködési készség állatvilágban való megjelenése.

E felismerések vezettek arra a gondolatra, miszerint az oxitocin az embernél is sokkal átfogóbb szerepet tölthet be a társas élet szabályozásában, mintsem azt korábban gondoltuk volna. Vagyis nemcsak az anya-csecsemő, illetve a szerelmespár kötődését szilárdítja hatékonyan, hanem társas életünk más dimenzióiban is kifejti hatását, és egyik fontos biológiai tényezője lehet annak a viselkedés-evolúciós folyamatnak, amelynek során az ember hiperszociális csoportlénnyé alakult.

Ember és állat párhuzama

Hogyan is kell az efféle vizsgálatokat elképzelni? A kutatók régóta próbálják megfejteni, hogy társas készségeink, a bonyolult, olykor megmagyarázhatatlanul önzetlen (sőt önfeláldozó) viselkedésünk hátterében milyen biológiai mechanizmusok állhatnak. Miért van az, hogy pénzt adunk jótékony célokra, holott ebből semmi hasznunk nem származik? Vagy hogy megbízunk idegenekben, és követjük a tőlük kapott információt?

Az ilyen hétköznapi kérdések a viselkedéskutatók kíváncsiságával ötvözve kísérleteket eredményeznek, melyekből sok minden kiderül. Például ha a vizsgálati személyek egy csoportja oxitocint kap (orrspray formájában), akkor azt követően egy számítógépes játékban több pénzt fog felajánlani a társainak, és inkább hajlandó bizalmat szavazni másoknak még akkor is, ha azok nyilvánvalóan visszaélnek ezzel. Azonban nemcsak az önzetlenséget és a bizalmi viselkedést lehet ilyen módon befolyásolni, hanem a társas ingerekkel kapcsolatos memóriakapacitást és félelmi késztetéseket is. Ugyanis ha arcfelismerési nehézség (úgynevezett prozopagnózia) tüneteitől szenvedő betegeknek oxitocint adnak, akkor röviddel a kezelés után jobban teljesítenek egy olyan memóriafeladatban, ahol emberi arcokra kell emlékezniük, és ugyanígy javítja a kezelés a társas helyzetekre közismerten félelemmel, szorongással reagáló autisták teljesítményét is.

Miközben a humán pszichológusok efféle kérdésekre keresik a válaszokat, kutatók egy másik csoportja más módon próbálja megérteni az emberi viselkedés mozgatórugóit. Ennek lényege a vizsgálatok kiterjesztése olyan fajokra, melyek tanulmányozása modellként szolgálhat az ember társas készségeinek jobb megértéséhez.

Az elmúlt évek kutatásai bebizonyították, hogy a kutya alkalmas modellállata az efféle összehasonlító vizsgálatoknak, egyebek között azért, mert a kifinomult társas érzékenység kialakulása nemcsak az emberré válás folyamatának, hanem a kutya háziasításának is kulcsmomentuma lehetett. Ugyanis a fejlett együttműködéshez szükséges társas készségek elsajátítása nemcsak az ember számára lehetett fontos alkalmazkodási kényszer az emberszabásúaktól való elválásunk korai szakaszában, hanem az elmúlt néhány tízezer évben az emberi közösségbe fokozatosan beépülő és ott megmaradni képes kutyának is hasonló kihívással kellett szembesülnie.

A kutya és ember esetében tehát egy olyan evolúciós párhuzammal állunk szemben, amelynek jellegzetessége, hogy bár a kutya biológiailag nagyon távol áll tőlünk, mégis meglepően kompetens módon „szimulálja” társas viselkedési készségeinket és sok vonatkozásban képes egy hullámhosszra kerülni velünk. E sajátos emberre hangoltság egyik velejárója, hogy a kutyák gazdáik irányába speciális (az anya-gyerek viszonnyal analóg) kötődési viselkedést mutatnak, és nemcsak viselkedési, hanem élettani értelemben is könnyen szinkronizálódnak az emberrel. Kiderült például, hogy a szemkontaktus és a testi érintés (simogatás) nemcsak két ember esetében, hanem kutya és gazdája között is kölcsönösen oxitocintermelést serkentő hatású. Mindezek felvetik azt a gondolatot, hogy a kutya háziasításának egyik kulcslépése lehetett az, hogy oxitocintermelő rendszere nyitottabbá vált az ember felől érkező társas ingerlésre, és ez a kutya társas viselkedésének ember általi manipulálhatóságát vonta maga után.

A cikk teljes terjedelmében az Élet és Tudomány oldalán olvasható.

 

VARGÁNÉ KIS ANNA - HERNÁDI ANNA - TOPÁL JÓZSEF

 

 

(kutyabarát.hu)

Hozzászólás

Kutyabarát helyeink

Tiszavirág Szálloda

Tiszavirág Szálloda

Jackfall Szállások

Jackfall Szállások

Kedvencek Konyhája

Kedvencek Konyhája

Kolette bistro

Kolette bistro