Egyre több helyen a „Kakitündér nem létezik!” kampány plakátja

A humoros plakát sok helyen már elérte a célját.

Még 2015 nyarán indult el “A kakitündér nem létezik!” kampányunk, aminek keretében figyelemfelhívó plakátokat, matricákat készítettünk és a kutyások, azaz a Ti segítségetekkel igyekszünk a mai napig minél több helyre eljuttatni, kitenni, ezzel is elgondolkoztatva a kutyájuk végtermékét ilyen-olyan okból „elegánsan” otthagyó Gazdikat.  

kakitündér

A kampány indulása óta nagyon sok pozitív visszajelzést és segítséget kaptunk Tőletek, plakátunk így már számos fővárosi és jó néhány vidéki helyszínen hívja fel a figyelmet a cselekvésre. A kampány mellé állt 2018-tól a Bayer Hungária Kft. Állat-egészségügyi Divíziója, akikkel közösen az otthagyott kutyaürülék veszélyeire is, továbbá – ennek kivédése érdekében – a féregtelenítés fontosságára is felhívjuk folyamatosan a  figyelmet.

Sőt a kampány üzenete eljutott az RTL Klub Híradójának szerkesztőségéhez is: 

A Kutyabarát.hu, a városi kutyások és felelős kutyatartók közösségi portálja ezzel a kampányával már 2015 óta a tiszta, élhető kutyás városokért küzd. Úgy látjuk már elindult egy szemléletváltás, mely azokat is cselekvésre buzdítja, akik eddig átléptek a probléma fölött, de tisztában vagyunk azzal, hogy sok tennivaló van még az ügyben. Ezen leszünk továbbra is!

kakitündér

(Kutyabarát.hu)
Videó: RTL Klub Híradó 2016.08.22.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...