Országos Állatvédőrség Alapítvány

Budapest - Budapest  |  Alapítványok, szervezetek

Elérhetőség

Cím: 1751 Budapest Pf: 93/34
E-mail: info@orszagosallatvedorseg.hu
Facebook: facebook.com/allatvedorseg

http://orszagosallatvedorseg.hu  
 

2009-ben Magyarországon 965 esetben érkezett bejelentés a rendőrség felé állatkínzásról, de 2010-ben ez a szám már 1158 volt. Ez azt jelenti, hogy átlagosan naponta 2-3 állatot ért olyan súlyos bántalmazás, mely esetében a rendőrség segítségét kérték.

És ezek csak az olyan esetek, ahol a szemtanúk tudták hová fordulhatnak. Azonban az állatkínzások száma ennél jóval magasabb, a legtöbb esetben vagy nincsenek szemtanúk, vagy ha vannak is, nem tudják hová, kihez fordulhatnak segítségért. Külföldön egyre több helyen találkozhatunk az úgynevezett „Állatrendőrség” szervezetével. Ez – és a Kecskeméten már hasonló módon működő Állatvédelmi Őrszolgálat – adta az ötletet 2009 végén a Cerberos Állatvédő Egyesületnek, az országos szintű szervezet létrehozására.

Együttműködésben a Fehérkereszt Állatvédő Ligával 2010 nyarán megtartottuk az első állatvédőr-toborzót Ráckevén, közel 200 önkéntes jelentkezővel. 2011 elejére, egyezségre jutottunk az Országos Polgárőr Szövetség, az International Police Association
Magyar Szekciója és a Rendőrtiszti Főiskola mellett, az Országos Rendőr-főkapitánysággal (ORFK) is.

A nagy pillanat 2011. február 24-én érkezett el, amikor az ORFK, a Cerberos és a Fehérkereszt ünnepélyes keretek között aláírta az együttműködési megállapodást.

2011. április 28-án a Cerberos Állatvédő Egyesület Állatvédőrség Munkacsoportja a ORFK-val történt aláírás után további állami és civil szervezetekkel kötött együttműködési megállapodásokat Óbudán, a Rozmaring Kertvendéglőben. A rendezvényen több ismert személyiség is részt vett, valamint először hangzott el az Állatvédőrség himnusza nagyközönség előtt neves zenészek előadásában.

Az aláírók:

  • Rendőrtiszti Főiskola képviseletében Prof. Dr. Sárkány István rektor,
  • Országos Polgárőr Szövetség képviseletében Kardos Pál elnök-helyettes,
  • International Police Association Magyar Szekció képviseletében Németh Lajos elnök,
  • Fővárosi Közterület-felügyelet képviseletében Dr. Kozma Tamás, a Fővárosi Ebrendészeti Telep vezetője
  • Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete képviseletében Korózs András elnök.

2011 szeptemberében alakult meg az Országos Állatvédőrség Alapítvány, amely hivatalos szervezeti formába önti az Állatvédőrséget a Cerberos és a Fehérkereszt együttműködésével. Az Alapítvány fő feladata, hogy képviselje az Állatvédőrség érdekeit a különböző állami
és társadalmi szervezetek felé, valamint biztosítsa az Állatvédőrség működését, pénzügyi, szervezeti és tevékenység irányítási oldalakról is.

Hozzászólás

Ajánlj Te is kutyabarát helyeket!

Ha jó tapasztalatokkal rendelkezel  egy kutyabarát étteremről, szállásról vagy bármilyen kutyabarát helyről, oszd meg velünk a hely adatait és mi - rövid ellenőrzés vagy helyszíni szemle után - felvesszük a kutyabarát helyek közé! Ha tudsz küldj képeket is az adott helyről, helyszínről!

Kérjük, jelezd azt is, ha oldalunkon ajánlott étterem, szállás vagy strand mégsem látna szívesen kutyáddal. Utánajárunk!

 

 

 

Hozzászólás

Kutyabarát helyeink

Harmónia Termál Hotel ***superior

Harmónia Termál Hotel ***superior

Majorka kávézó és söröző

Majorka kávézó és söröző

Zöld Kutya Kutyakozmetika

Zöld Kutya Kutyakozmetika

Jobb Mint Otthon Kisvendéglő

Jobb Mint Otthon Kisvendéglő